Bár a legtöbb szellemről azt mondják, hogy az emberre hasonlítanak, nagyon sok fajta kísértet létezik.

Némelyik szellem nem is ismerheő fel, mert annyira valósnak és életszerűnek tűnik. Ezek általában azoknak szellemei, akik nem túl régen haltak meg. Leggyakrabban a rokonoknak vagy a közeli barátoknak jelennek meg, amint haldokolnak.

Nagyon sok szellemet ölel körül valamiféle ragyogó fényudvar vagy éppenséggel tűz. Más jelenségnek színtelenek és átlátszóak. Olyannak is tűnhetnek, mintha részei lennének azon szoba falának vagy bútorának, amelyben megjelennek.

Nem minden szellem látható azonnal, még azok sem látják őket, akik hallják, hogy mozognak.
Néhány évvel ezelőtt egy munkás meghalt Olaszországban.Halála után a barátai lépések zaját hallották az üzemben. Elhívtak egy fotóst, hogy ellenőrizzék azt a gyanújukat, hogy az épület kísértés alatt áll. Jóllehet fantomot sohasem láttak a munkások, egy éjfélkor készített fénykép világosan mutatta a szellem alakját. Az elhunyt munkás volt az, régi munkapadjánál állt, mintha élt volna.

Egy tűzes fantomot láttak egy éjjel Rómában 1683-ban. Egy férfi arra ébredt, hogy egy nő szellemét látja az ágya mellett állni. Fehér ruha volt rajta és az egész teste vakító fényben ízzott és bevilágította az egész szobát.
Az szellem beszélni kezdett az elképedt férfihez, miközben fényes lángok lövelltek ki a testéből. "Nézd meg, amit megérintettem"- mondta, mielőtt eltűnt volna levegőben. Az ágytakaró megéget és a szellem jobb kezének megpörkölődött lenyomata volt rajta.

Némelyik szellem elhalványul, ahogy öregszik. A XVIII. században egy vörös ruhát vörös cipőt és fekete hajpántot viselő kísérteties nőt láttak egy öreg házban. Körülbelül 70 évvel később rózsaszínbe öltözve látták.
A XIX. század közepére őszhajú, fehér ruhát viselő szellemé vált. 1939-ben a kísértetjárás fantomléptekké és ruhasusogásokká csökkent és 1971-ben a jelenlétét már csak a házat leromboló munkások észlelték.

A szellemeket nagyon gyakran leplet viselő alakoknak hitték, talána fehér leplek miatt, amelyekben az embereket eltemették.
I.Károly király 1645-ben egy leples jelenést látot az Angol Polgárháború alatt. Hű barátjának, Strafford grófnak volt a kísértete, akit nem sokkal korábban végeztek ki. Figyelmeztete a királyt, hogy el fogja veszíteni a másnapra tervezett csatát. Károly nem vette figyelembe a szellem tanácsát és a rojalisták soha sem heverték ki a vereséget, amit ebben a csatában szenvedtek el.

Néha nemcsak emberek, hanem gépek is kísértenek helyeket.
Azt mondták, hogy Abraham Lincoln halottas vonata kísértete azt az útvonalat, amelyet New York államon keresztül tett meg, amikor az 1865-ben megölt elnök testét szállította.
Valahányszor a szellemvonat áthald egy állomáson, minden óra megáll. Lincolt sohasem látták a vonaton (bár szelleme megjelent a Fehér Házban),de egy csontvázakból álló zenekart figyeltek meg a vonat egyik kocsiján.

|